Kirándulás a poszt apokaliptikus vidéken
A sok zombis film meg könyv után némileg drámai hangulatban vagyok, szóval újra elmerülök kicsit a sci-fi avagy a világ vége utáni Ausztráliában.
Már egy jó ideje izgatta a fantáziámat, hogy milyen jó lenne a távcsövek mentén a beton úton görkorcsolyázni a három kilométeres egyenes szakaszon és ezért idén elcipeltem a görkorcsolyámat Narrabriba. Természetesen totál feleslegesen mert 5 perc után kiderült hogy az út nem elég sima a görkorimnak ... Persze optimista gyerek vagyok úgyhogy a teljes kudarc után úgy döntöttem, hogy legalább van rendes bukósisakom a birtokon tengődő biciklikhez és elmentem biciklizni. Ugyancsak természetesen, kalandvágyó természetem is felébredt és miután a mountainbikeot alkalmasnak találtam a kihívásra felderítettem a régi nap megfigyelő antennák maradványait. Eredetileg az obszervatóriumot a Nap megfigyelésére építették a 60-as években és egy három kilométer sugarú körön 96 antennából ált. Ma az antennák már nincsenek használatban de az őket összekötő föld út még járható.
Az út kezdete még bíztatóan néz ki:
Aztán kicsit később áttérünk a világ vége/poszt-apokaliptikus tájra, amikor felmerül bennem, hogy vajon mennyire volt jó ötlet ez a bicikli túra. A tájat csak azért nem hívom Marsbélinek mert a Marson nincs fű és nem kék az ég hanem rózsaszín. Szóval lehetek drámai és ragaszkodhatok a sci-fűtött világvége képemhez.
A táj egzotikus kopársága részben annak is köszönhető, hogy vagy fél éve nem volt rendes eső és nyáron a hőmérséklet leginkább 30 és 45 fok között mozog. Este 6 kor is még lazán 30 fok volt amikor biciklizni mentem és amikor én ott voltam még csak nem is volt vészesen meleg. Az igazán vicces az volt amikor teljes tűz tilalom volt és a tető szigetelésén dolgozó munkások nem dolgozhattak. Mert mit gondoltok mi kell egy tető szigeteléséhez? Lángszóró! Kicsit sem esett le az állam amikor egyik reggel sétálok át az irányító terem felé és hallok valami tűz szerűt. Aztán felnézek a tető felé és látom hogy a munkás bácsi valamin nagyon dolgozik egy lángszóróval a tűző napon 35 fokban. Kicsit később kiderült hogy a tető szigetelése a következőkből áll: egy réteg aszfaltos valami amit lángszóróval olvasztanak a tetőre (ez szigetel az esővíz ellen) betakarva vagy 3 tonna fehér kaviccsal (ez szigetel a napsugarak ellen).
Hasonló minden józan észt félredobó történet volt, amikor Genevieve barátnőm jött be reggel az irodába, hogy képzeld egy hőlégballon kényszerleszállást hajtott le a szomszédom udvarában. És miután én kicsit hitetlenkedtem meg is mutatja a fényképet a telefonján hogy a hőlégballon kosara parkol két kocsi között a járdán. Kicsit később a hírekben is szerepelt hogy a katasztrófavédelmisek napját kicsit színezte, hogy le kellett terelni egy hőlégballont a városban a villanyvezetékek között kényszerleszállásra. További érdekesség, hogy a hőlégballon tulajdonosa tagadta hogy kényszerleszállás történt. Ő ott akart leszállni, ahol leszállt. A katasztrófavédelmisek nyilván csak poénból segítettek és az nyilván senkinek sem tűnt fel a ballonosoknál hogy mindez az idei marha nagy erdőtűz alatt történt amikor két napja égett már a fél állam és pár órával később úszott a város a füstben.
Visszatérve Narrabriba, biciklizni azért is jó, mert egy rakat kengurut lehet látni a nagy fűben ugrálni meg a fák alatt hűsölni.
Már egy jó ideje izgatta a fantáziámat, hogy milyen jó lenne a távcsövek mentén a beton úton görkorcsolyázni a három kilométeres egyenes szakaszon és ezért idén elcipeltem a görkorcsolyámat Narrabriba. Természetesen totál feleslegesen mert 5 perc után kiderült hogy az út nem elég sima a görkorimnak ... Persze optimista gyerek vagyok úgyhogy a teljes kudarc után úgy döntöttem, hogy legalább van rendes bukósisakom a birtokon tengődő biciklikhez és elmentem biciklizni. Ugyancsak természetesen, kalandvágyó természetem is felébredt és miután a mountainbikeot alkalmasnak találtam a kihívásra felderítettem a régi nap megfigyelő antennák maradványait. Eredetileg az obszervatóriumot a Nap megfigyelésére építették a 60-as években és egy három kilométer sugarú körön 96 antennából ált. Ma az antennák már nincsenek használatban de az őket összekötő föld út még járható.
Az út kezdete még bíztatóan néz ki:
Aztán kicsit később áttérünk a világ vége/poszt-apokaliptikus tájra, amikor felmerül bennem, hogy vajon mennyire volt jó ötlet ez a bicikli túra. A tájat csak azért nem hívom Marsbélinek mert a Marson nincs fű és nem kék az ég hanem rózsaszín. Szóval lehetek drámai és ragaszkodhatok a sci-fűtött világvége képemhez.
A táj egzotikus kopársága részben annak is köszönhető, hogy vagy fél éve nem volt rendes eső és nyáron a hőmérséklet leginkább 30 és 45 fok között mozog. Este 6 kor is még lazán 30 fok volt amikor biciklizni mentem és amikor én ott voltam még csak nem is volt vészesen meleg. Az igazán vicces az volt amikor teljes tűz tilalom volt és a tető szigetelésén dolgozó munkások nem dolgozhattak. Mert mit gondoltok mi kell egy tető szigeteléséhez? Lángszóró! Kicsit sem esett le az állam amikor egyik reggel sétálok át az irányító terem felé és hallok valami tűz szerűt. Aztán felnézek a tető felé és látom hogy a munkás bácsi valamin nagyon dolgozik egy lángszóróval a tűző napon 35 fokban. Kicsit később kiderült hogy a tető szigetelése a következőkből áll: egy réteg aszfaltos valami amit lángszóróval olvasztanak a tetőre (ez szigetel az esővíz ellen) betakarva vagy 3 tonna fehér kaviccsal (ez szigetel a napsugarak ellen).
Hasonló minden józan észt félredobó történet volt, amikor Genevieve barátnőm jött be reggel az irodába, hogy képzeld egy hőlégballon kényszerleszállást hajtott le a szomszédom udvarában. És miután én kicsit hitetlenkedtem meg is mutatja a fényképet a telefonján hogy a hőlégballon kosara parkol két kocsi között a járdán. Kicsit később a hírekben is szerepelt hogy a katasztrófavédelmisek napját kicsit színezte, hogy le kellett terelni egy hőlégballont a városban a villanyvezetékek között kényszerleszállásra. További érdekesség, hogy a hőlégballon tulajdonosa tagadta hogy kényszerleszállás történt. Ő ott akart leszállni, ahol leszállt. A katasztrófavédelmisek nyilván csak poénból segítettek és az nyilván senkinek sem tűnt fel a ballonosoknál hogy mindez az idei marha nagy erdőtűz alatt történt amikor két napja égett már a fél állam és pár órával később úszott a város a füstben.
Visszatérve Narrabriba, biciklizni azért is jó, mert egy rakat kengurut lehet látni a nagy fűben ugrálni meg a fák alatt hűsölni.
Milyen lapos arrafelé a vidék :)
VálaszTörlés