Camping - aka az Ausztrál vadonban
Kb. 3 hete kempingezni voltunk az Ausztrál vadonban. Nálam az erdô az már vadon, szóval a nemzeti park is ide tarozik. És még mielôtt mindenki elhülne attól, hogy milyen életveszélyes és szuper kockázatos dolgokat csinálok, kijelentem, hogy az egész itteni 8 hónapom alatt, nem láttam egyetlen kígyót és nagyobb pókot sem a szabadban. Bár ez nem azt jeleni hogy nincsenek, csak azt hogy marha szerencsés vagyok, meg hogy a városban azért kerülik az embert a drágák.
Nah, visszatérve a hétvégi kempingre, 2 napra mentünk a Kinglake nemzeti parkba, ami olyan ~40 km-re van Melbourntôl. Ez a még biztonságosan közeli távolság a civilizációhoz, ha véletlen valami történne. Na meg csak 1 óra a kocsiban az út. Az elsô állomás egy víztározó tó volt, ahhol mindjárt meg kellett ebédelni, mert ha utazol, akkor éhes leszel. Nagyon szeretem, hogy itt lépten nyomon vannak szabadon használható, elektromos grillek a szabadban. Ez nagyrészt az erdôtüzek elkerülése miatt van, meg mert az Ausztrálok élnek-halnak a grillezésért. Itt ha a szabadban akarsz enni, akkor grillezel. A grillezhetô sajt már pl. totál a kedvenceim között van.
Aztán ebéd után felfedeztük kicsit a tópartot:
Kengurukat is láttunk a tó körüli vadonban:
És a kenguruk közelrôl:
A lelkes csillagász csapatunk :)
Feltûnt már valakinek, hogy a tudományos karier meglepôen hasonlít a középkori céhekhez? Elôször is ugye van az egyetem, jobb esetben egy diplomával bezáródva, ami kb. olyan mint az inas évek. Mindenki csicskáztat, többnyire megkapja az ember a rabszolgamelót és jobb esetben az 5 év végére rendelkezik a szakmai alapok egy részével. Aztán jönnek a vándor évek, aka PhD meg az elsô pár postdoc meló. Ez többnyire némi világjárással társul, hogy az ember rendesen megtanulja a szakma csínját-bínját. Aztán sok-sok év után az ember nekieshet a saját mûhelye megépítésének. Szerintem tisztára olyan ez mint a céhekben. :)
Aztán átkocsikáztunk a hegyek között a közeli Wombelano vízeséshez. Van valahol egy nagyobb vízesés is, de az még le volt zárva. Még nem végeztek a regeneráló munkálatokkal körülötte. 3 éve, amikor a nagy erdôtüzek voltak Ausztráliában, ennek a nemzeti parknak a nagy része is leégett. Ez látszik is az elszenesedett, fekete fatörzseken. Az erdô nagyrésze azóta viszonylag rendbejött, ami szerintem bámulatos ilyan rövid idô alatt, de az eukaliptuszok hozzá vannak edzve az erdôtûzhöz. Elszenesedik a törzsük, de kis idô mûlva újra kihajtanak!
A vízesés után célbavettük a keminget, a rövidebb erdei úton. Itt egy kicsit kalandosra fordult a túra, mert a földesút elején ki volt rakva a tábla, hogy: csak száraz idôben!
Mi száraznak értelmeztük az idôt, mert akkor éppen nem esett és elôzô nap sem volt sok esô. Nos, ez nem feltétlenül volt a helyes hozzáállás. Egy idô után ugyanis feltûnt hogy kicsit csúszkál alattunk a kocsi. Aztán jött egy eléggé meredek lefelé lejtô, ahol az Anna némileg pánikba esett, hogy hogy fogunk ott lejutni. Szerintem ezen a ponton még nem voltak kölönösebben problémáink, ámde utánna. Sikerült kellô mennyíségû agyagos sarat összeszednünk, ahhoz hogy csak csúszkáltunk a sárban. Szóval kezdett némi megfontolást igényelni a dolog, hogy vajon a többiek kocsija is átjut-e majd a nagyobb pocsolyákon. Szóval kénytelenek voltunk megállni és kerekeket takarítani. Illetve, a többiek takarítottak, én meg dokomentáltam. :)
De szerencsésen túljutottunk a kalandos szakaszon. Ami végülis annyira nem volt gáz, tekintva, hogy kétoldalt fák voltak, meg sima erdô és nem szakadék vagy árok.
Az itten ötletes postaládák nagyon vagányak:
Kempingezni a nemzeti park kijelölt kempingjében voltunk, amit elôre le lehet foglalni. Ez a kemping némileg nomád körülményeket jelentett, mert sátorhelyek voltak, lekavicsozva, meg tûzrakôhely, parkoló, WC és az elengedhetetlen grill. Mindez folyovíz nélkül. Ezért mentünk csak 1 éjszakára, mert kb. ennyi ideig tolerealja a többség a civilizáció hiányát.
Aztán pont miután felvertük a sátrakat eleredt az esô. De az a rendes zuhogós, villámlós fajta. Viszont a fiúk úgy gondolták, hogy ôk unatkoznak és hogy a tábortûzet esôben is meg lehet csinálni, ha van pár esernyôd. Mert a felkészült városiak esernyôt is visznek magukkal az erdôbe. És valóban 2 esernyôvel meg a száraz tüzifával az esôben is pik-pak volt tábortüzünk. :) Még jó hogy mira a fôzéshez értünk elált az esô és kitisztulet az ég. A nyílt tûzön fôzést mindenki nagyon élvezte, mert a többségnek ez totál ujdonság volt. Meg kell tanítanom nekik a jó magyar dolgokat. :) Amúgy volt minden ami a rendes tábortûzhöz kell: gitározás, zene, pillecukor sütés, ami meglepôen jó. :)
Másnap reggel a romeltakarítás:
Vasárnapra egészen jó idônk lett. Olyan 30 fok és tûzô napsütés, pedig mindenki 15 fokra készült. Az aznapi program némi túra volt a Mount Sugarloaf-on, ami a Cukorsüveg hegy. Itt is látszottak a szenes törzsek, meg a regenerálódó dzsungel:
Amúgy a megszenesedett eukaliptusznak nagyon jó illata van!
Példa az utjelzô figyelmeztetésekbôl:
Az én értelemzésemben:
- Ha rádesik egy fa, az ciki.
- Van némi esély földcsuszamlásra
- Ha esik az esô és fúj a szél, véged van!
Relytéjes lábnyomok az úttestre festve:
És a kedvencem a távoli "Birodalaom":
A parkolóból a hegytetôn, látszott Melbourne. Pont olyan volt az egész, mint amikor a fantasy filmekben/könyvekben a kapandorok megpillantják a távoli nagyvárost/várat/erôdöt. Szinte várja az ember a sárkányokat felbukkani. ;)
A 30 fokban való "hegymászás" után, kellôen lefáradtunk, hogy a délután maradékát egy újjabb tóparton lazsálva töltsük.
Nah, visszatérve a hétvégi kempingre, 2 napra mentünk a Kinglake nemzeti parkba, ami olyan ~40 km-re van Melbourntôl. Ez a még biztonságosan közeli távolság a civilizációhoz, ha véletlen valami történne. Na meg csak 1 óra a kocsiban az út. Az elsô állomás egy víztározó tó volt, ahhol mindjárt meg kellett ebédelni, mert ha utazol, akkor éhes leszel. Nagyon szeretem, hogy itt lépten nyomon vannak szabadon használható, elektromos grillek a szabadban. Ez nagyrészt az erdôtüzek elkerülése miatt van, meg mert az Ausztrálok élnek-halnak a grillezésért. Itt ha a szabadban akarsz enni, akkor grillezel. A grillezhetô sajt már pl. totál a kedvenceim között van.
Aztán ebéd után felfedeztük kicsit a tópartot:
Kengurukat is láttunk a tó körüli vadonban:
És a kenguruk közelrôl:
A lelkes csillagász csapatunk :)
Feltûnt már valakinek, hogy a tudományos karier meglepôen hasonlít a középkori céhekhez? Elôször is ugye van az egyetem, jobb esetben egy diplomával bezáródva, ami kb. olyan mint az inas évek. Mindenki csicskáztat, többnyire megkapja az ember a rabszolgamelót és jobb esetben az 5 év végére rendelkezik a szakmai alapok egy részével. Aztán jönnek a vándor évek, aka PhD meg az elsô pár postdoc meló. Ez többnyire némi világjárással társul, hogy az ember rendesen megtanulja a szakma csínját-bínját. Aztán sok-sok év után az ember nekieshet a saját mûhelye megépítésének. Szerintem tisztára olyan ez mint a céhekben. :)
Aztán átkocsikáztunk a hegyek között a közeli Wombelano vízeséshez. Van valahol egy nagyobb vízesés is, de az még le volt zárva. Még nem végeztek a regeneráló munkálatokkal körülötte. 3 éve, amikor a nagy erdôtüzek voltak Ausztráliában, ennek a nemzeti parknak a nagy része is leégett. Ez látszik is az elszenesedett, fekete fatörzseken. Az erdô nagyrésze azóta viszonylag rendbejött, ami szerintem bámulatos ilyan rövid idô alatt, de az eukaliptuszok hozzá vannak edzve az erdôtûzhöz. Elszenesedik a törzsük, de kis idô mûlva újra kihajtanak!
A vízesés után célbavettük a keminget, a rövidebb erdei úton. Itt egy kicsit kalandosra fordult a túra, mert a földesút elején ki volt rakva a tábla, hogy: csak száraz idôben!
Mi száraznak értelmeztük az idôt, mert akkor éppen nem esett és elôzô nap sem volt sok esô. Nos, ez nem feltétlenül volt a helyes hozzáállás. Egy idô után ugyanis feltûnt hogy kicsit csúszkál alattunk a kocsi. Aztán jött egy eléggé meredek lefelé lejtô, ahol az Anna némileg pánikba esett, hogy hogy fogunk ott lejutni. Szerintem ezen a ponton még nem voltak kölönösebben problémáink, ámde utánna. Sikerült kellô mennyíségû agyagos sarat összeszednünk, ahhoz hogy csak csúszkáltunk a sárban. Szóval kezdett némi megfontolást igényelni a dolog, hogy vajon a többiek kocsija is átjut-e majd a nagyobb pocsolyákon. Szóval kénytelenek voltunk megállni és kerekeket takarítani. Illetve, a többiek takarítottak, én meg dokomentáltam. :)
De szerencsésen túljutottunk a kalandos szakaszon. Ami végülis annyira nem volt gáz, tekintva, hogy kétoldalt fák voltak, meg sima erdô és nem szakadék vagy árok.
Az itten ötletes postaládák nagyon vagányak:
Kempingezni a nemzeti park kijelölt kempingjében voltunk, amit elôre le lehet foglalni. Ez a kemping némileg nomád körülményeket jelentett, mert sátorhelyek voltak, lekavicsozva, meg tûzrakôhely, parkoló, WC és az elengedhetetlen grill. Mindez folyovíz nélkül. Ezért mentünk csak 1 éjszakára, mert kb. ennyi ideig tolerealja a többség a civilizáció hiányát.
Aztán pont miután felvertük a sátrakat eleredt az esô. De az a rendes zuhogós, villámlós fajta. Viszont a fiúk úgy gondolták, hogy ôk unatkoznak és hogy a tábortûzet esôben is meg lehet csinálni, ha van pár esernyôd. Mert a felkészült városiak esernyôt is visznek magukkal az erdôbe. És valóban 2 esernyôvel meg a száraz tüzifával az esôben is pik-pak volt tábortüzünk. :) Még jó hogy mira a fôzéshez értünk elált az esô és kitisztulet az ég. A nyílt tûzön fôzést mindenki nagyon élvezte, mert a többségnek ez totál ujdonság volt. Meg kell tanítanom nekik a jó magyar dolgokat. :) Amúgy volt minden ami a rendes tábortûzhöz kell: gitározás, zene, pillecukor sütés, ami meglepôen jó. :)
Másnap reggel a romeltakarítás:
Vasárnapra egészen jó idônk lett. Olyan 30 fok és tûzô napsütés, pedig mindenki 15 fokra készült. Az aznapi program némi túra volt a Mount Sugarloaf-on, ami a Cukorsüveg hegy. Itt is látszottak a szenes törzsek, meg a regenerálódó dzsungel:
Amúgy a megszenesedett eukaliptusznak nagyon jó illata van!
Példa az utjelzô figyelmeztetésekbôl:
Az én értelemzésemben:
- Ha rádesik egy fa, az ciki.
- Van némi esély földcsuszamlásra
- Ha esik az esô és fúj a szél, véged van!
Relytéjes lábnyomok az úttestre festve:
És a kedvencem a távoli "Birodalaom":
A parkolóból a hegytetôn, látszott Melbourne. Pont olyan volt az egész, mint amikor a fantasy filmekben/könyvekben a kapandorok megpillantják a távoli nagyvárost/várat/erôdöt. Szinte várja az ember a sárkányokat felbukkani. ;)
A 30 fokban való "hegymászás" után, kellôen lefáradtunk, hogy a délután maradékát egy újjabb tóparton lazsálva töltsük.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése