Újra itt

Azért az egy hónapnyi távollét után egésszen jó volt visszatérni az irodánkba, bár sajnos a Genevievevel pont elkeültük egymást. Ô elôzô nap ment vissza Bostonba, szóval most 2 hétig megint egyedül élvezhetem a munkát, ami azért kicsit unalmas így januárban, mert az égatta világon semmi nem történik napközben. A többség valahol nyaral, szóval még elôadások sincsenek vagy hétfôn pizza ebédre. Na de majd jövô héttôl!
Amúgy alakul az irodánk, mint ahhogy az a képen is látszik kicsit. A Genevieve kapott egy rakat Chandrás posztert az ismerôseitôl, szóval most galaxisok és szupernovák között dolgozunk :D

Amikor visszaértem ide a múlt héten, a jetleg elkerülése véget csütörtök este, mindjárt el is mentem könyvklubba a lányokkal. Eddig nem nagyon izgatott a könyvklubb, mert meg voltam róla gyôzôdve, hogy a többiek nem egésszen az én ízlésvilágomnak megfelelô könyveket olvasnak. És valóban nem is jártam messze a valóságtól, mert tényleg úgy tûnik, hogy a komolyabb darabok vannak terítéken, amik a könyvesboltokban vagy könyvtárakban az "irodalom" vagy szépirodalom kategóriában vannak. És ugyan én is olvasok olyat, csak többnyire nem azok a kedvenceim.
De ebben a hónapban a feladvány Buzzati Dino: A Tatárpuszta volt. És igazából csak ezért vettem rá magam, hogy alvás helyett elmenjek, mert az Eliza már korábban ajánlotta nekem az írót, mert hogy ô a kedvence és mert kíváncsi voltam az Eliza lakására. :) Alapvetôen szerintem a kötelezô olvasmányok szintjén van valahol a könyv érdekességben, ami nálam nem leminôsítés, mert én a többséget viszonylag szerettem. Szóval komoly mondanivalója van, figyelmeztet az Olaszországban elôtérbe törô fasizmusra meg szerintem a mindennapok egyhangú rutinjába belefagyott, a mindenféle változást vagy újjítást elutasító embereket bírálja. Az Eliza eredetileg azért ajánlotta mert szirinte Buzzati nagyon jól ír, csak hát a fordításban ez nem biztos hogy annyira átjön. De azért mindenki egyetértett benne, hogy egésszen rendben van az angol fordítás és szerintem a magyar is oksnak tünt.

Aztán pénteken este a 'mit nekem a jetleg' elven elmentünk moziba a mozgóképes múzeumba, mert egy dokumentum filmet adtak az Atakama sivatag történetérôl a Chílei távcsövekkel összekapcsolva a dolgot. Az Atacama sivatagban vannak a világ leg élvonalában lévô távcsövek, mert nagyon jók ott a láthatási viszonyok. Magasan van és kb. semmi vízpára nincs a levegôben, ami az egyik legnagyobb mumus a csillagászatban. Ott van pl. a VLT (a négy böszme nagy optikai teavcsô) meg ott építik az ALMA-t, ami az egyik legnagyobb rádió távcsô rendszer lesz ha teljesen elkészül. Elvileg 66 db 12 és 7 méteres antennából fog állni, aminek egy része már a helyén van és idén meg is kezdik velük az elsô méréseket. Szóval csillagaszokként, naná hogy el kellett mennünk erre a fimre, amit egyébként is mindenkinek ajánlok, mert nagyon érdekes: Nostalgia for the Light (Nostalgia de la luz)