Kék Hegyek 2.

És a folytatás:

A Katoomba Fallsi bemelegítés után, másnap nekivágtunk a komolyabb terepnek. A Három nôvér nevû szikla formáció a környék leghíresebb kilátója, szóval becéloztuk azt az elsô uticélnak. 

Kilátás a három nôvér kilátójáról: 

 Nagyon menô volt, hogy kavarogtak a felhôk a völgyben :)

 És a három nôvér homokkô sziklái a felhôk között. Természetesen mint általában kb. minden szikla formációnak ennek is van legendája, ami mondjuk nem valami nagy szám, bár a tálalással javeitható. Szóval hol volt hol ne volt, volt egyszer három ôslakos nôvér, akiknek udvarolt három srác a szomszéd klánból. De mivel a szomszéd klán nem volt szimpi ezért nem hagyták ôket összeházasodni. Erre a fiatalemberek elhatározták hogy háborút indítanak és elrabolják a barátnôiket. De ó jaj, volt valami okos varázsló, aki azt az elvet vallva, hogy a lányok inkább legyenek kövek mint hogy a szomszéd faluba házasodjanak, kôvé változtatta ôket. Eredetileg persze vissza akarta ôket vealtoztatni a háború után, de sajnos idejekorán meghalt és a nôvérek így maradtak. 

Nem valami eredeti sztori, de a túra útvonal magáért beszél. 

A Három Nôvér

A szálláson kaptunk némi eligazítást a bejárható tereprôl, ami alapján egy nagyjából négy órás kirándulással számoltunk. Nos, kiderült, hogy a négy óra nagyaon nem volt reális mert négy órával indulás utánn közel sem voltunk a kiindulási ponthoz. De bejártunk minden lényeges dolgot, nem lettünk nyakig sárosak, csak térdig és nem vesztünk el sehol. :)

 

 Az alap útvonal egy lépcsôsor lefelé a Három Nôvér oldalabán, ami az Óriás Lépcsôsor névre is halgat. Több mint 800 lépcsôbôl áll és kb. 300 métert megy lefelé vagy felfelé, annak függvényében, hogy honnan indul az ember. Szerintem lefelé jóval könnyebb, mert úgy csak a mélységgel kell szembenézni. 

Lefelé a lépcsôkön:

 A kilátás hihetetlen.

 Megemlítettem a többieknek, hogy képzeljék el milyen lenne megcsúszni? Nem örültek nekem.

 Még lépcsôk:

 Idônként kicsit sok volt a köd:

 A lépcsôk után nekivágtunk az erdei útvonalnak, ami valami hágóban vezetett át, itt-ott kicsit sáros volt, és néhol szintén tartalmazott lépcsôket. Érdekes, hogy Ausztráliában is vannak Dardanellák és nem csak a Fekete tengernél, bár itt nem tenger hanem hegyszoros.

 Egy rakat vízesés is volt útközben:

 Aztán volt egy rész ami tisztára a kínai hegyeket juttatta az eszembe a Vízparti történetbôl meg a Nyugati utazásból. Azt hiszem írtam már, hogy a kedvenc részem a fogadó a hegyszorosban, ahol az Ördögök Anyja névre halgató kocsmérosné húsgombócot fôz a gyanútlan utazókból meg ahol a szorosban a szôlôskertben mulatnak. Na, ezek a hegyek a köddel totál olyanok voltak, hogy szinte vártuk, hogy mikor bukkanakk fel a banditák a történetekbôl. :D

 Csak, hogy kicsit kontextusba helyezzem a dolgot, a képen lévô vízesés aljában is voltunk. Aztán felmásztunk a mellette lévô szorosban egy rakat lépcsôn a tetejéhez, aztán átcaplattunk a szomszéd szikla oromra, ahonnan a kép készült. Itt már eléggé közel voltunk a tervezett útvonal végéhez, de kb. ezen a ponton a térképünk megszûnt követni a valóságot, mert az ösvények nagyon nem úgy mozogtak ahogy kellett volna. Na meg elléggé fáradtak voltunk már ahhoz, hogy a parkoló feliratú táblát követve átmeasztunk egy kis susnyás részen az országúthoz és elindultunk visszafelé. És jó szerencséssek voltunk mert kb. 10 perc gyaloglás után felbukkant a busz és megmentett minket kb. egy óra gyaloglástól visszafelé. 

Valamikor út közben felvetôdött az is, hogy mi lett volna ha a csomagjainkkal mindjárt átgyalogoltunk volna Wentvorth Fallsba, mert az csak 2 faluval volt odébb és a túra végén kb. félúton voltunk odafelé. Hát, az egy emberes túra lett volna és valószínüleg több nap...