Konferencia a semmi közepén

Eljött az ideje az elsô nemzetközi konferenciámnak, ami nem Ausztráliában van a doktorim alatt. És hová sikerült mennem? Arkansasba a semmi közepére, amiért kb. mindenki ki is röhögött a barátaimtól kezdve a bevándorlási hivatalnokig az amcsi reptéren. De amirôl persze mindenki megfeledkezik az az hogy konferenciát soha nem ésszerûen szervezünk. Minden esetre akárki amit mond a konferencia nagyon jó volt és nekem nagyon tetszett a hely is. Még úgy is hogy több mint 24 órát voltam úton.

Az oda jutás kicsit extrémre sikerült, mert persze megint hülye voltam és úgy vettem repülôjegyet hogy nem gondoltam rendesen át a dolgot. A repülô vasárnap reggel 9 kor indult Melbournbôl, ami azt jelenti hogy nemzetközi járat lévén 6-kor a reptéren kellett lennem, úgy hogy vasárnap reggel 7 elôtt nincs tömegközlekedés Melbournben. Bár azt hiszem a rosszabb oldala a dolognak nem az hogy taxival kellet bemennem a városba a reptéri buszig, hanem az hogy 5 elôtt kellett felkelnem. Így, már indulás elôtt kicsit zombi voltam amin a 14 órás Melbourne - Los Angeles út nem segített kicsit sem. Aztán vagy egy órát áltam sorban a reptéren hogy beengedjenek az országba. Majd másfél órát dekkoltam az egyik leg gázabb reptéren amerikában. Az én nagy problémám azzal volt, hogy egyrészt marha sokat kellett sorban állni, aztán kitáblázva persze semmi sincs, szóval minden sarkon meg kell valakit kérdezni hogy merre kellene nekem átszállnom és végül pedig marha nagy a tömeg.    

A Melbourne - Los Angeles gép

Viszont a ratyi LA reptér után tisztára felfrissülés volt a Dallasi reptéren kómálni, ahol felfedeztem hogy a reptéri mágneses vasút a terminálok között mennyire jó dolog. Fôleg ha nem egy alagútban megy hanem egy jó magas rámpán, hogy látni is lehet valamit. Az Atalantai reptéri a föld alatt megy mint azt megtapasztaltam New York felé. Mire leértem Little Rockba, Arkansas csöppnyi fôvárosába (kb. 200 ezer fô), már tisztára minden bajom volt, fôleg mert még vagy 2 órát kellett várni a buszra ami kivitt minket a konferencia központba az erdô közepére. Ahol az esôben, az éjszaka közepén a legtávolabbi épületig kellett lerángatnom a bôröndömet a szállásig. Viszont meg volt a kárpótlás. Mint kiderült a két ágyas szoba helyett 2 szobás, konyhás, nappalis apartmant kaptunk a 'szobatársammal'. 

Amerikában vagyunk, zászlóból sosem elég:

A konferencia központ nagyon menô volt egy hatalmas birokon viszonylag modernül felszerelve. Régen az egyik kormányzó birtoka volt amin marhákat tartott. Itt-ott megôrizték ennek az emlékeit, mint pl. a 2 hatalmas bigyó a fôépület mögött, amik a 'történelmi' gabona silók.

De nem csak a hely volt nagyon szépen rendben tartva és parkosítva, hanem az ennivaló is viszonylag jó volt, mindamellett hogy én leginkább csak szívinfarktus diétának nevezném a híres déli, kalóriában nagyon gazdag vendéglátást. Hús minden étkezésre volt, beleértve a reggelit is, általában valami sült formában. A Texaszi barátom ezt nagyon élvezte, mert ô a zsírt-zsírral déli diétán nôtt fel. Itt azt hiszem közbe kell szúrnom egy rövid ismertetôtt a déli államokról azoknak akik nem tudják hogy az amerikai dél az egy fogalom.

A dél lényegében a dél-keleti államokat takarja, akik a polgárháborúban a B oldalon álltak. Azt a veszteséget valamiért azóta sem sikerült kiheverniük, úgyhogy nagyon nepszerû még mai is hagyományôrzésbôl feleleveníteni az akkori csatákat. Mondjuk azt meg kell hagyni hogy mivel nem sok más fontos esemény történt errefelé azóta, én teljesen megértem hogy ez jó móka. Ezen kívül még a vendéglátásról és a kalóriában gazdag ételekrôl híresek. Ez alatt értsd, hogy szeretnek addig etetni amíg már egy szál fû sem fér beléd olyan dolgokkal, amibôl már a 3. kanál után megvolt a szükséges napi energia beviteled. Ezen kívül amúgy általában nagyon kedvesek is.

 Kilátás a birtok végébôl az Arkansas folyóra:

A 2. számú tó a birtokon, csak hogy kellôen festôi legyen a hely.

A szállás. A jobb oldali fele volt a lakosztályunk:

És persze a konferencia tudományos része is jó volt. Színvonalas elôadásokkal és egy szuper zsúfolt programmal. 4 és fél nap tömény elôadásokkal reggel 9-tôl este 6-ig. De legalább mindenki kapott minimum 20 percet, hogy rendesen elôadhassa a mondanivalóját. Az én elôadásom is jól sikerült. És olyannyira sikerült 'remekelnem', hogy az enyém lett a konferencia legjobb idézete, ami a következô volt: 'Tudom mi a galaxis neve, de nem mondom meg mert titok.' A második helyen egy srác végzett akinek sikerült kijelentenie az elôadása közepén, hogy ô mindent tud. Ebbôl is látszik hogy jó volt a hangulat. :)