A legöregebb templom Ecuadorban

Riombatól délre van Colta. A kis város két dologról híres, a lagúnáról és Ecuador legöregebb templomáról. Ecuadorban a hegyekben minden tavat lagúnának hívnak és a többségük vulkánok kráterében jött létre. Egy párhoz még véres legendák is kapcsolódnak. Az Ibarra melletti Yahuarcocha lagúnát például egyszer egy csata áldozatainak vére festett vörösre. A Yahuarcocha "vér tavat" jelent. A Coltai lagúna viszont nem kráter tó és nem is igazán véres a története, itt csak a spanyol telepesek akarták megalapítani a fővárost, Quitot, az 1530-as években. Építettek is egy templomot a tó partján 1534-ben. Így a Balbanerai templom a legidősebb templom az országban. Aztán persze rájöttek a spanyolok hogy Quito kicsit északabbra van és tovább álltak, de a templom és a település itt maradtak.
Cuencatól Colta felé van egy kis fenyőfákkal tarkított paramo is.

Vasárnaponként a tó mellett vásár van és egy csomó kétes higiéniai körülmények között főzött helyi dolgot meg lehet kóstolni. A Wladimir szerint ezeknél a standoknál 50% az esély az egy heti hasmenésre. A tó körül nagyon szépen rendben tartott fizetős park van. A belépő $1 körül van és szerintem érdemes bemenni. A parkban vannak csinos sétáló ösvények, virágos kertek, sport pályák és még hajókázni is lehet. Amikor ott voltunk a sok eső miatt kicsit kiáradt a tó úgyhogy az ösvények egy része víz alatt volt.
A sok eső miatt kicsit úsztak a sétáló ösvények.




A Balbanerai templom. Jó időben a Chimborazo is látszik a templom mögött.
A tető új a templomon, de a falak elvileg a régiek. A faragványok alapján viszont elcsodálkozunk hogy vajon leomlott-e a fal egy része valamikor? Mert a kő edények alatti faragványok nem igazán illeszkednek rendesen egymáshoz.

További érdekesség hogy az edények formája a chicha tárolására használt edényekhez hasonlít a leginkább. A chicha egy helyi alkoholos ital amit hagyományosan nyállal erjesztenek. Az angyalok erszényei pedig szintén helyi tervezésű shigrák. A shigra agaveből font táska amiben régen babot tároltak vagy az ebédet vitték a mezőre.
A helyi angyalok shigraval feszítenek.


Colta felé.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések